KIFÚJ

Régóta játszadozom a blogírás gondolatával. Pont, mióta az előzőt befejeztem.

Akik azt nem szerették, azok ezt se fogják. Fix.

Akik viszont azt valami miatt szerették, azok ezt nem amiatt fogják, vagy nem fogják, feltéve, hogy az a valami, ami miatt a másikat szerették, nem a témája volt. Csak mert ennek nem az lesz. Itthon vagyok ugyanis, és maradni is szándékozom. Ha nem is gyorsan, de ezt legalább tisztáztuk.

Akkor viszont mi? A freediving, hát persze. Szakmainak látszó blogot fogtok olvasni az én szűrőmmel szűrve. Felcsap a forró gőz, pukkan a mosogatótálca. Anyád megfőzte, úgyhogy addig fel nem állsz. Érdekes lesz, megígérem, még az átlag alatti ember számára is. Nem rád célzom, hanem a többiekre. Ha nem lenne érdekes, nem írnám. Lenne jobb dolgom is, főleg, hogy még mindig nem fizetnek érte.

Ahogy láthatjátok, a blogszolgáltató személyében változás állt be. 30-asról 20-asra váltottam, és ha a számot nem is, a stílusjegyeket azért hordozom. De ez feltételezi, hogy ezentúl is közösen siklunk át olyan problémák felett, mint a „blogszolgáltató személyének” totális képzavara. Ez egy szerver, hülye. Nem Arnold meg a hüvelykujj.

Viszont az van, hogy mivel nagyobb medencében játszunk, másokat is be kell engednünk a vízbe, sőt, a nézőtérre is. Lesznek, akik a létrán csimpaszkodva simán belehugyoznak majd, úgyhogy lesz új szabálykönyv is, meg jó sok klór, mielőtt belemegy a szánkba-orrunkba, vagy nyelünk belőle. Vízeresztés nem lesz. Majd öntisztulunk, mint a jól beállt akvárium.

Mert biztos megjelennek majd a nem barátaim, a nyelvtannácik, és mindennemű blog.hu-s pórnép, akiket ezúttal köszöntök, szervusztok. Ez a blog nem a minden frusztrációját a neten névtelenül bolyongva kiélő csicskák játszótere lesz. Erre a játszótérre csak az járjon ugatni, akinek kisgazdája egyik kezében póráz, a másikra meg még a bejáratnál felhúzták a nejlonzacsit. Nem szarsz össze mindent csak azért, mert kutyául érzed magadat. Okos. Ül.

Van még néhány hasznos tudnivaló mára (pedig már az iskolában is utáltuk azt a tanárt, aki a nyári szünet utáni első napon tanítani akart). Úgy látszik, sem náluk, sem az előbb említett netes orkoknál nem vagyok jobb. Frusztrációt szállítok bőven. Viszont legalább nemcsak elsőzöm meg ösztönből fikázok, hanem megpróbálok valamiről írni is, adni dolgokat, amik esetleg némi érdeklődésre tarthatnak számot. Utóbbiaktól tehát ezzel, előbbiektől pedig azzal határolódnék el, hogy nem tanítani jöttem. Együtt tanulni jöttem.

Azokról a lelki táplálékokról fogok írni, amiket az önismeret felé vezető úton-útszélen találok, és amelyekről egyben feltételezem, hogy mások számára is finom falatok lehetnek a mindennapok szüntelen szarrágása közepette. (Láttam múltkor a National Geographic Taboo-jában egy csávót, aki elütött állatokat szedett össze, főzött meg és fogyasztott el jóízűen – csak eszembe jutott előző, egyébként szépnek és költőinek szánt mondatomról). Higítatlan temperacsíkkal húzom alá, hogy maga a freediving csupán egy médium, amin keresztül próbálom megtalálni magamat. Mások nyilván más valamiben találják meg ezt a médiumszerepet. Amit tehát leírok, nem feltétlenül közérdekű és közérdeklődésre számot tartó, viszont érdekes analógiákra mutathat rá.

Egyébként meg hülye, aki nem szabadtüdőzik.

Ha régebben olvastál, a stílussal már tisztában vagy. Lesznek szubkulturális utalások, lesznek bennfentes poénok, lesz, amit lehet, hogy csak egy valaki ért. Lehet, hogy az az egy valaki én leszek. Igen. Mert bár nem énblog, mégis csak én írom, elsősorban magamnak. Sőt lehet, hogy néha én sem fogom érteni, és épp ezért írom le. Sőt#2 lehet, hogy ellent fog mondani egyik poszt a másiknak. Keresem a válaszokat, és nem feltétlenül bukkanok rá rögtön a jóra. Majd ti segítetek, ha nem vagytok rosszfejek.

Szeretek írni, és mivel hivatásszerűen most épp nem teszem, már nagyon böfögtetett. Amit viszont írok, nem mindig freediving. Oda csak koncentrálódik. Azt írom, ami feljön, és épp nincs kedvem visszanyelni. Politika persze nem nagyon, de néha napján még az is kicsúszik. A lényeg, hogy mindig megtörlöm a számat, öblítek, pökök, és a PH miatt dobok egy cukormentes Norbit.

És akkor ezt is tisztázzuk, ha már helyben vagyunk: nem más hajtott haza a blogspot.com-ról mint a félelem Szalai Annamária könnyen fogyasztható, de külföldi márkajelzésű tartalomra kivetett internetes csipszadójától… Dehogyis, faszság. Nem ez.  A haza szolgálata! Mert idegen szervert nem szolgálunk, isten (vagy Isten, még mielőtt) engem úgy segéljen! Ha lesz rá igény vagy a túlélést az segíti, kiragasztok a blogra egy kis Nagymagyarország matricát is, mert meggyőződésem, ennyi elég lett volna az MTV-s kocsikra is annak idején. Se több, se kevesebb. Aki magyar, velünk van! Anyukám mondaná, hogy ilyeneket ne írjak, de üzenem apukámnak, mondja meg anyukámnak, hogy nyugi szívem, akik értik a viccet, azok valószínűleg a gyereket is értik, akik meg nem, azoknak épp elég összetettek a mondatai ahhoz, hogy ne tudja egyszerű érzéseikben megbántani őket.

És akkor zárásként még elmondanám – eddig úgyis csak három diák csuklott össze, ha jól látom –, hogy szerintem ezotériáról lehet beszélni úgy is, ha közben a szemünk előtt ellebegő babakék-babarózsaszín szüzeket a lehető legnyugodtabban lekurvázzuk, ahogy lehet értelmes ember az is, aki a nyomatékosság vagy csupán saját szórakoztatása céljából időnként csúnyán beszél, ne adj isten (Isten) káromkodik.

Mert nem csak a finomlelkűeké a jóga; mert nem csak az ájtatosaké a vallás; mert nem attól lesz valaki bunkó, hogy szórakoztatónak találja a ValóVilágot; mert nem attól lesz üres az élete, hogy szereti az X-faktort; mert attól senki nem lesz ostobább, ha nem fejezi be az egyetemet; és mert nemcsak abból lehet sportoló (noch dazu freediver), aki soha egy szál cigit nem szívott el.

Amióta az underground mainstream, azóta úgysincs miről beszélni.

Szevasztok.

BESZÍV