Mondanom kell valamit. Ha úgy tűnik majd, hogy fizetett pr-cikket olvasol, tévedsz. Nem fizetett. Proof reading sem volt, ezt most csak úgy kilövöm az éterbe.

Minden szentnek maga felé lóg ki a lóláb, holott én csak tisztába szeretnék tenni néhány dolgot. Ennyi a cél, se több.

Van ugye az ún. elektromos izomstimuláció alapjaira ültetett edzésmódszer, ami itthon legelterjedtebb és legkulturáltabb formájában speedfitness néven fut. Na. Nyilván nem szándékozom belőle titkot csinálni, én magam is foglalkozom vele. Régebben azt hittem, külön nem fogok írni róla, most viszont azt hiszem, eljött az ideje.

Nagy a hype, nagy a hype, a sok bába közt meg elvész a fürdővízzel kiöntött gyerek. Celebek jönnek, szponzorált sportolók mennek, dübörög a marketinggépezet, íródnak a cikkek, fafülegombaként nőnek a stúdiók, jaj de jó.

A módszer bírálói igyekeznek terjeszteni az ellenpropagandát, természetes jelleggel. Ez egyébként így is van rendjén. A mobil is milyen unalmas újítás lett volna, ha annak idején nem riogatnak agyrákkal, nem?

A vezetés közbeni telefonálásnak és sms-ezésnek persze megvan a maga veszélye, de elég ostobának kell lenni ahhoz, hogy a végfelhasználó a technológiát tegye felelőssé, ha végül miatta karambolozik. Lassan írom, hogy mindenki értse: ilyen veszélyei a speedfitness-nek is vannak – ilyenek, és nem másmilyenek.

A speedfitness nem funsport. Nem kikapcsolódásra, nem is a lélek feltöltésére való. Ki merem jelenteni, hogy még csak nem is élvezetes. Azt azonban ne feledjük, hogy nem is ilyen célból született. Ha a mobilos példa mentén akarom továbbszőni a gondolatot, akkor azt kell mondanom, a telefonon sem kérjük számon, amiért nem szolgál egy borozgatással egybekötött meghitt baráti beszélgetés illúziójával. Miért? Mert mint mondtam, egyszerűen nem arra való. Sok esetben mégis összeköt két embert, még olyankor is, amikor ők legkevésbé sem üzleti célból beszélgetnek. Sokszor egyszerűen nincs más lehetőség. Ugyanakkor gyors, közvetlen, hatékony. Az emberek életének részévé vált. Mi sem bizonyítja jobban, már adóztatják is.

Na pont ilyen a speedfitness. Nem, ezt nem adóztatják külön. Viszont mindenki arra használja, amire akarja. Ha gyorsan akar látványos eredményeket elérni vele, eléri vele. Ha kiegészítésként használja, elégedetten használja. Ha nincs több ideje saját magára, szomorú, de legalább csinál valamit. Törődik magával, és igenis tesz az egészségéért. Fogy, izmosodik, formálódik. Arra hivatkozni, hogy a buta gazdagok lehúzása, sőt mi több, eleve gonosztól való, nos, elég otromba megközelítés. A legújabb technológiák sosem voltak olcsón hozzáférhetők. Annak idején a mobil sem. A hibrid autók vásárlóit is hibás megközelítés lenne azzal támadni, hogy jó nagy fasz vagy, ennyi pénzből én két autót veszek. Sőt, hármat. Azt fogja mondani, vegyél, én boldog vagyok így ezzel az eggyel is.

(Egyébként amellett, hogy nem olcsó, a speedfitness egyetlen valódi hibájaként azt látom, hogy "lustává" teheti azt, aki erre hajlamos: amennyiben megfelelő táplálkozás mellett használod heti két alkalommal, olyan eredményeket érhetsz el vele, amivel tökéletesen elégedett leszel, így megtörténhet, hogy hosszútávon elkényelmesít, felmentve az alól, hogy mást is csinálj. Mondjuk ez legyen a legnagyobb probléma, nem?)

Folytathatnám, fejtetőig süllyedhetnék a részletekbe, de nem teszem. Nem szükséges. Ha ugyanis egy termék vagy szolgáltatás helyesen reflektál adott vásárlói igényre, akkor egész egyszerűen kár számonkérni rajta a más irányú kérdésekre adott válasz elmaradását. A "felejtsétek el az elektromos lófaszt, és irány a konditerem" típusú felvetések jogosak lehetnének, ha a konditerem megfelelő válasszal szolgálna például az időhatékonysággal, ízületkíméléssel és intim környezettel kapcsolatban támasztott elvárásokra. Mégsem kéri rajta számon senki ezek hiányát. Más célt szolgál. Ahogy más célt szolgál a futás, a jóga, a body art, az úszás, a spinning, a pilates, a hegyikerékpározás (vagy az országúti), a triatlon, a duatlon, a biatlon, bármely labdajáték, csapatsport, sakk, póker, darts, akármi más.

Kár lenne hülyének nézni az embereket, egyáltalán nem csodatételről van itt szó. Nem passzív szereplő a felhasználó, igen aktív izommunkával a maximális pulzus körülbelül 70%-án történik a teljes testes edzés, amelynek intenzitása nem mellesleg abszolút személyre szabható. És itt jönne az összes többi információ, amit bármely speedfitness stúdió honlapján megtalálsz. Ezt is csak azért emeltem ki, mert néha-néha mosolyogva olvasok olyanokat, hogy a speedfitness módszerénél háttérbe szorul a keringés, azaz a szív- és érrendszer fontosságát nem kezeli kellő súllyal. Ja. Ez pont ugyanannyira igaz, mint a saját testsúllyal végzett vagy rövid pihenőidőkkel operáló konditermi edzéseknél. Azaz semennyire. Semennyire nem szorítja háttérbe, de nyilvánvalóan hasznos, ha az ember végez mellette egyéb aerob típusú testmozgást. Ahogy a kondizás mellett is. Ugyanakkor nem győzzük elégszer hangsúlyozni a szabályos és kontrollált légzés fontosságát sem. Láttál már vendéget igazán intenzív speedfitness edzést követően?

Újabb aspektusa a kérdéskörnek a visszatérő vendégek részaránya. Mert a próbaedzés, sőt akár még az első bérlet is lehetne puszta átverés/lehúzás, de a második-harmadik már valami egészen mást feltételez. Mégpedig azt, hogy a dolog nagy százalékban a vendégek megelégedésére működik, érzik és látják az eredményeket, boldogok, kitartóak és céltudatosak.

Igazságtalan lenne azonban elhallgatni, hogy vannak – igaz, csak igen alacsony arányban –, akiknél a speedfitness sem működik, vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan elvárnánk. Náluk sokszor hormonális szinten keresendő a probléma, erre pedig sajnos a speedfitness sem szolgál adekvát válasszal. Ha változókori hormonális ingadozás következtében történik vizesedés, vagy adott esetben pajzsmirigyprobléma áll a háttérben, a speedfitness sem fog gyors és szemmel látható változásokat okozni.

Ugyanez a helyzet a nagy félreértőkkel. Akik azt hiszik, semmit nem kell tenniük, majd magától megtörténik a csoda. Akik tudatosan vagy tudatalatt, de helytelen életmódjukkal, rossz táplálkozási szokásaikhoz való feltétlen ragaszkodásukkal egész egyszerűen ellene dolgoznak az eredményeknek. Sőt, akik kipipálva látják a mérleg egyik oldalát, félreértik a módszer lényegét, és azt hiszik, hogy heti két speedfitness edzés még többet enged meg nekik. Az ilyen, jellemzően hozzáállásbeli faktorral mi magunk sem tudunk mit kezdeni. Tudjuk, mennyibe kerül a bérlet, és azt akarjuk megadni a vendég pénzéért, amiért odajött hozzánk. Sokszor az előző posztok valamelyikében említett nyugati orvoslás szindróma rajzolódik ki előttünk: a páciens csak várja, hogy meggyógyítsák, de önmaga tenni érte legfeljebb annyit hajlandó, hogy eljön hozzánk. És ha hiszitek, ha nem, sokszor még edzés alatt sem mutat együttműködési hajlandóságot. Gyerekek, ez nem egy arctisztító kezelés!  Nem becelofánozás, nem vákuum, nem zsírleszívás! Itt nektek is maximálisan bele kell tenni magatokat abba a heti 2x20 percbe! És igenis oda kell figyelni a táplálkozásotokra!

Izomláz. Káros vagy nem káros, jelentkezik vagy nem jelentkezik. Egyértelműen függ az edzés intenzitásától, az izmok terheléshez való hozzászokottságától, sőt egyénileg igen nagy mértékben a hajlamtól is. Valakinek csak az első néhány alkalomig jön elő, addig, amíg a korábban nem igazán megdolgoztatott mélyizomzat fel nem veszi a lépést. Parasztvakítás arra játszani, hogy a próbaedzés után mozgásképtelenségig besavasodott állapotba kerüljön a vendég, bár az is tény, hogy a kevésbé testtudatosak közül sokan csak ilyenkor ismerik fel anatómiájuk izmok formálta csodálatos rendszerét. Az izomláz sokszor nem elkerülhető, de általánosságban megállapítható, hogy néhány alkalom után intenzitása jelentős mértékben alábbhagy. A bekezdés margóján természetesen meg kell jegyezni, az edzők nagy része igenis tisztában van a savasodás izomregenerálódásban betöltött gátló hatásával, ezért önálló célként soha nem is fogalmazódhat meg.

Na eddig és nem tovább. Én többet a speedfitness-ről beszélni nem fogok, kommentelők, lécci kíméljetek.

Saját edzéstervembe természetesen beépítettem, mert nem lenne időm, és nem is szívesen mennék hetente háromszor órák hosszára konditerembe. Más kérdés, hogy pl. ízületeim sem örömükben ugrálnának. Alapozó időszakom most zárult, viszonylag speciális táplálkozással, de inkább csak kellő odafigyeléssel az elmúlt 5 hónap alatt nagy mértékű szálkásodás mellett 7 kg-ot izmosodtam funkcionálisan tökéletesen vezérelhető és szófogadó rostokkal (hallottam ugyanis olyat, hogy mivel a speedfitness-szel nincs meg az agy-izom pályák kellően tudatos kiépítése, így az nem is, vagy csak korlátozott mértékben hasznosuló izomrostokat eredményez – muhaha: ahogy mondani szokták, hülyével azért ne vitatkozz, mert távolról úgy tűnhet, mindketten azok vagytok).

A speedfitness számomra tökéletes kiegészítése a heti három 10-15 km-es futásnak, három medencés sessionnek (alapozáskor klasszikus, az állóképességet növelő úszóedzések, mostantól levegővisszatartás, azaz speciálisabb apnea), száraz apneának (dry static tables, apnea walking), lépcsőzésnek és természetesen a mostantól egyre gyakoribb jógának, nyújtásnak - vagy ha úgy tetszik, stretchingnek.

Mielőtt visszatérek a szabadtüdőzés megszokott kerékvágásába, és a bejegyzés megírásáért átteszem a pénzt egyik zsebemből a másikba, még valami: az úszók, kajak-kenusok, atléták és kézilabdások (sorolhatnám) nem épp sznob pasasok és picsák, de semmiképp nem olyanok, akiknek edzői a versenyzők mérhetetlen lustaságának ismeretében emelik be a speedfitness-t a londoni olimpiára való felkészülés programjába... Természetesen nem kell sorban állva tolongani speedfitness-re. Mindenki mozogjon csak azt, amit szeret. Ha valaki ezt szereti, fogadd el, és hagyd meg neki. Ámen.

Na majd írok. Bízom benne, még idén.

KIFÚJ

Van itt néhány tény és adat. Ha televíziócsatorna lennék, kiírnám, hogy kommentár nélkül, és hazudnék, mert némiképp úgyis magyarázom. Szabad felhasználásra mindenki raktározza el, emésztgesse.

1 000 000 000

Percenként 10 lélegzetvétellel számolva (ami 6 másodpercenként egy lélegzetet jelent) naponta 14 400 levegőt veszünk. Eleve durva. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 10 lélegzettel a „normális” ember leginkább éjszaka döcög el, akkor nyugodtan számolhatunk átlagosan napi 25 000 kilégzés-belégzéssel. Ez évente közel 10 000 000. Tízmillió! Jó 80 év futamidővel, egy-két horrorral, némi szex-szel, sporttal és egyéb szívdobogtató körülménnyel besúlyozva egy élet alatt máris ott vagyunk az egymilliárd közelében. Jó, mi?

Most ehhez csomagoljuk gyorsan hozzá azt is, hogy sok kicsi sokra megy. Meg hogy a nagy számok törvényét alapvetően másra használjuk, de akkor is. Egymilliárd az barátok közt is egymilliárd. Sőt.

Szóval, magyarul és röviden: jó sok hibalehetőség, ha szarul csinálod. Mivel pedig rutin, a legkönnyebb nem odafigyelni rá. Ha viszont nem figyelsz rá oda legalább addig, amíg a vele kapcsolatos rossz szokásaidat és beidegződéseidet levetkőzöd, akkor számtalan pici, ezáltal számos nagy és jelentős negatív hatást gyakorolsz magadra. Ezt most befejezem, aztán majd még visszafűzök ide később. Addig is: EGYMILLIÁRD. Én szóltam.

Lehet legyinteni, és lehet azt mondani, hogy tele van a faszod az ilyen és ehhez hasonló okoskodással. Kit érdekel, hogyan veszel levegőt. Így van. Engem sem érdekelt sokáig. Semmi hasonló. Nevetnivalónak találtam. Jógázó buzik.

Csak annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott életet élő embert az ilyen apróságok különböztetik meg a betegeskedő idegroncsoktól. Nem kell túl sokat tenni. Elég egy kicsit odafigyelni. És nem azt mondom, hogy jelenleg a tízmillió Kurt Cobain országa vagyunk, de hogy alapvetően határozza meg a mindennapokhoz való hozzáállásunkat az, ahogyan érezzük magunkat (frusztráltság, stressz stb.), az vitathatatlan.

Breathe with me 

Breathe the pressure 
Come play my game I'll test ya'
Psychosomatic addict insane!
Breathe the pressure 
Come play my game I'll test ya'
Psycho-somatic addict insane!

Come play my game 
Inhale, inhale, you're the victim!
Come play my game 
Exhale, exhale, exhale!

Légszerésznek fel

Különböző légzéstechnikáknak a mindennapi élet részévé tételéből bárkinek páratlan haszna származhat. Saját példámból kiindulva nem is mondhatnék mást, hiszen valami érthetetlen ösztönösség vagy véletlen folytán találtam rá a freedivingra (és rajta keresztül értelmeztem át a légzés jelentőségét), amely és a pánikbetegségem hátam mögött hagyása közé bátran egyenlőségjelet tehetek. Mindez két évvel ezelőtt kezdődött, és azóta olyan dolgokat adott, amelyekért nem lehetek elég hálás.

A nyugati típusú orvoslás eszmeiségétől idegen, hogy a légzésen mint a légzőrendszer megbetegedéseinek környezetén felülemelkedve azt egy jóval tágabb kontextusban értelmezze. Nem így a keleti megközelítésben, ahol köszönhetően a bennünket évezredekkel megelőző megvilágosodásnak és az egyértelmű felismerések elismerésének, a légzést egy sokkal kiterjedtebb rendszerelmélet alapjaként értelmezik.

Nem kell túlbonyolítani a magyarázat keresését, hiszen szembeötlő: a légzés az egyetlen testi funkciónk, amelyet tudatosan és tudattalanul egyaránt működtethetünk, akaratlagosan és akaratlanul is teszi a dolgát, ily módon könnyen átjárható csatornát jelent szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszerünk, valamint testi és lelki kivagyiságunk között. Könnyen átjárható csatorna lévén pedig egyértelmű segítségként funkcionál olyan problémák esetén, amelyekre a nyugati típusú orvoslás zsigerből és gondolkodás nélkül különböző gyógyszerek/kemikáliák felírásával reagál.

Szentül hiszem – és a következőkben erre kezdelek rávezetni téged is –, hogy különböző egyszerű légzéstechnikák rendszeresítésével helyreállítható megannyi emésztőrendszeri diszfunkció, keringési zavar, szívprobléma, alvászavar, és nem utolsósorban kezelhető a stressz vagy éppen a szélsőséges megnyilvánulási formákat öltő és igen ijesztő pánikbetegség. Na de kezdjük a legelején. Agyadban nyomnék egy resetet. Szabad? Szintén tízórainak csomagolva. Ha nem tetszik, kidobod szünetben, amikor anyád már nem látja.

Elutasítani egy módszeregyüttest pusztán arra hivatkozva, hogy túl egyszerű – ezáltal faszság –, túl egyszerű. És aki ezt teszi, az is túl egyszerű. Számtalan apróság vesz bennünket körül a világban, amelyet egy legyintéssel elintézünk csak azért, mert nem megvásárolható, és egyszerűen nem tárgyiasul. Aktuálpolitikailag releváns, és szokták mondani, hogy egy ország kormánya pont olyan, amilyet az adott társadalom kitermel és megérdemel. Ha ez a kijelentés pillanatnyilag téged is sért, akkor gondold át a következőt is: a nyugati orvoslás gyógyszercégek által diktált gyakorlata, amelyben a beteg (magyarul ultragáz, az egészségügy már egy jobb irány) passzív résztvevő – aki megkapja a gyógyszert mint tárgyi segítséget a bajára anélkül, hogy annak hatásmechanizmusával – a probléma eredetével egyetemben – minimális szinten is tisztában lenne, és így tökéletesen kiszolgáltatja magát a mindentudó sámánnak, azaz az orvosnak –, alapvetően a beteg hibája. Az az illető, aki vissza akarja vásárolni elromlott egészségét, rosszul gondolkozik, és meg is érdemli, amit a gyógyszerek kick-back effektusa és mellékhatása okoz. Elnézést, de így gondolom.

Először is a megelőzés mindennél hatékonyabb és olcsóbb gyógymód. Másrészt az emberi test képes gyógyítani önmagát. Ennek vannak tudattalan szintjei (immunrendszer pl.), és bizony kellene, hogy legyenek tudatos szintjei is. Na ezek azok, amik a nyugati civilizációban nincsenek meg, vagy csak elenyésző arányban vannak jelen. És pont azért, amit a bekezdés elején írtam: legyintünk, mondván faszság. Ha valljuk, hogy segíts magadon, és az isten is megsegít, akkor mégis miért csak várjuk a segítséget?

Elképzelhető, hogy a légzéstechnikát is úgy kellene hype-olni, hogy gecidrága tanfolyamokon érinthetetlen és nagyhatalmú guruk hirdessék limitált emberközegnek zárt körben. Esetleg jöhet a befőttesüvegbe vákuumozott hegyi levegő Packungsbeilage-val meg felhasználási javaslattal. Azt hiszed, nincs ilyen? Ökrök vagyunk, mindenre van kereslet, ami a kínálatban megjelenik. De még jobb: tiltassuk be! Van fideszes ismerősöd? Szólj már az érdekemben lécci. Mondd meg, hogy van ez az ötlet, soron kívül megtárgyalhatná a parlament. Vagy végül, de nem utolsó sorban a Valóvilágba kellene tüdőhetet tartani a kamionszámra bejuttatott cigi helyett. Mindegy.

A légzéstechnika gyakorlása azonban ingyenes, eszközöket és külön időbeli ráfordítást nem igénylő egyszerű módszer, amelynek segítségével hihetetlen eredmények érhetők el.

Internet egyenlő információ.

De ezt is félbehagyom itt és most.

Amit szintén csak koncként dobok be, és amin el lehet rágódni a következő alkalomig, az a nevetés gyógyító erejének mítosza. A muhahán kívül mire alapozzuk ezt? Elárulom, legalább két vonatkozása van. Én legalábbis kettőt említenék. Házi feladat lehetne kitalálni, melyek ezek. Nem is kellene leírni. Még csak nem is szóbeli lenne. Csak egy gondolat megfuttatásának erejéig, amolyan agybeli. Azontúl, hogy a víg kedély, a jókedv időleges stresszmentességet, a gondok elengedését és egyfajta pozitív attitűdöt feltételez, mitől „gyógyulunk”? Ja, erről valóban nem szól a fáma. Megsúgom akkor. Első lépés: rekeszizom. Innen pedig már a levegővétel szomszédjában vagyunk. Na ne röhögtess.

És végül megemlítem egy sokkal spirituálisabb megközelítését ennek az egész témának. Olyat mondok, legszívesebben bebasznál egy nagyot, de már csak egy kis türelemmel legyél: a tüdőbe áramló levegő maga az élet. Na bazmeg, nagyon okos vagy. Jóhogy, nem veszel levegőt, baszhatod. Akkor hadd fogalmazzak úgy: a lélek. Fejtsd ki, kérlek, mert komolyan felidegesítesz. Jó.

Ha egy pillanatra kiteszed a kislábujjadat alkotmányba foglalt szent keresztyén egyházunk kapuján, akkor azért érdekes dolgok sorakoznak fel befogadásra jelentkezve. Itt van rögtön az, hogy az indiánnak csúfolt amerikai őslakosok hitvilágától kezdve megannyi keleti kultúrában vallott megállapítás szerint az élet az első lélegzetvétellel költözik a testbe, és az utolsóval távozik el onnan. Sok aspektus mentén indulhatnánk itt el vitatva pl. a „magzati élet” fogalmát (amely itt azért szerintem picit bukik, hiszen a magzat ebben a megközelítésben nem önálló életet él, hanem az anyja testének a része, saját testével pedig mindenki maga rendelkezhet – de ez már abortuszügyi basszamazanyám, egyáltalán, hogy mondhattam ezt ki, hogy esne le az ujjam és a szám), de most nem ezt tesszük. Egyszerűen elfogadjuk, hogy van ilyen is.

Szintén érdekes megközelítés a levegővétel és lélek linkjének vizsgálatakor az iszlám, ahol bizonyos irányzatok szerint Allah minden ember számára előre meghatározott számú lélegzetvételt oszt ki, és amíg ezeket az illető mind fel nem használja, addig él. Mi következik ebből? Lassítsd a levegővételt, tovább élsz… Lassan járj, tovább érsz. Ez is biztos csak szerintem érdekes.

De akkor menjünk tovább, illetve így a végén kanyarodjunk vissza egy kicsit. Nem érdekes, hogy a nyelvek többségében a levegővételt és a lelket egy és ugyanazon szó fejezi ki? A szanszkrit prana (ismerős lehet a pranayama-ból, ami a leginkább légzésközpontú jógairányzat elnevezése) pl. egyszerre jelent lélegzetet, lelket és univerzális életenergiát. De említhetjük a héber ruach, a görög pneuma vagy a latin spiritus szót, amelyekre ez éppúgy igaz. Érdekes ugyanakkor az is, hogy a természetes módszereket agyonhallgató nyugati típusú orvoslást domináló angolszász kultúrák nyelve a közismertebb breathe/spirit párossal, mit ad isten, épp kivételt képez – bár hozzá kell tenni, a respiration és conspiracy szavak nyomokban azért mégis tartalmaznak egy kis spiritet. Magyarul: lélek és lélegzet. Lélekzet. Nem tudom, elég érthető-e.

Ha valakit ebből az egész szél által összehordott szemétből esetleg a dolog alkoholista vonatkozása érdekel, van az is. Mi az összefüggés a spirit mint lélek és a spirit mint rövidital között? Ám legyen, rajtam ne múljon: a középkor vége felé a hosszú hajóutak során felismerték, hogy a bor kontinensek közti utaztatása sokkal hatékonyabbá tehető, ha víztartalmának egy részét kivonják, majd megérkezvén – vagy útközben, az igényeknek megfelelően – visszaadják hozzá. Na így született a brandy mint spirit, amely tartalmazza az összes olyan lényeges elemet és összetevőt, amely magát a bort is jóvá teszi, az értékét adja. A spirit tehát nem más, mint a bor materialista értelemben vett testének esszenciája, azaz a bor lelke.

A legközelebbi viszontlátásra.

BESZÍV

P.S. Ha valaki már nem bír magával, itt a levegővétel Fantastischen Vierje: deeper, slower, quieter, more regular! Mélyebben, azaz először lehetőleg hasba, minél lassabban, főleg a kifújási fázisban, minél halkabban (ez az utóbbi egyenesági leszármazottja), és mindezeket minél hosszabb időn keresztül fenntartva.

Nem kell megijedni, nem itt a szufla vége. Ez a négyes nagyjából úgy viszonyul az egész rendszerhez, mint úszásoktatáshoz a kapálózzál-nabazmeghez. Van benne némi igazság, de azért a Cseh Lacivá váláshoz picit több kell.

Meg ahhoz is, hogy ne a vízben leheld ki a lelkedet.

LEJJEBB SZÍV

KIFÚJ

Boncolgatás előtt nagyvonalak. Sok szál fut össze, amikor a sport témáját kell elkezdeni fejtegetni. Térítés nem lesz, de azért megvizsgálnám, hogy aki nem sportol, az miért.

Létezik ugye az az álláspont, amit egyik barátom kiválóan fogalmaz meg és képvisel: a sportolás ellentmond az evolúciónak, innentől kezdve pedig teljességgel felesleges – az emberi test evolúciójának, gondolom és teszem hozzá én. Mert minek rohangálni és erőt kifejteni, ha nem muszáj? Az ősembertől az különböztet meg bennünket, hogy magasabb szinten gondolkodunk, és csupa olyan megoldást találunk, amely könnyebbé teszi mindennapi életünket, és megkímél a fáradságtól. Végül is tényleg nem vadászunk nap mint nap.

Gyönyörű vitaalap, de abba most ne menjünk bele, hogy jobb-e így nekünk. Szerintem nem, sőt.

Ugyanez a személy ugyanakkor őrülten rajong bizonyos sportokért – nézőként. Az, hogy kit mi szórakoztat, szintén szubjektív megítélés alá esik. A szurkolás pszichológiája egyébként is könnyedén leválasztható a sporthoz való alapvető hozzáállásról: nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy a sportesemények – kiváltképp a Fußball-mérkőzések – megtekintése közben az embereknek nem csak elenyésző hányadában fogalmazódik meg, mit is jelent valójában végighajtani egy meccset. Ez bizonyos részleteiben pont ugyanaz, mint autós, modelles, házfelújítós stb. műsorokat nézve álmodozni, kicsit irigykedni, és közben semmit sem tenni. A falkaszellemtől és a közösségi élmény átélésének megvitatásától ez alkalommal eltekintenék. Más az aspektus, a hőzöngők visszaülhetnek.

(Nem szoros-szervesen kapcsolódik ide, de muszáj tennem egy gyors kitérőt Steve Chandlertől. „ If you’re watching too much television and you know it, you might find it useful to ask this one question: which side of the glass do I wanna live on? When you’re watching television, you’re watching other people doing they love doing for a living. Those people are on the best side of the glass, because they’re having fun and you’re passively watching them have fun. They’re getting money and you’re paying. „)

Nem azt mondtam, hogy meccset nézni nem jó. Nagyon is jó! De a kettővel ezelőtti megközelítésből csak egy nagy cirkusz sok bohóccal, akiknek ideje lenne valami normális állás után nézni, aztán venni egy Playstation-t, mert focizni azon is lehet. Sőt, sugározhatnák a PS3-as vagy Xbox-os meccseket! Nem?

Nem. Mert azért szerencsére van egy olyan része is az embereknek, akik a valós sportteljesítményt látják, az őket szórakoztató meccs mögött a befektetett energiát és meghozott áldozatokat is. Na, nekik máris jobb!

Jöhet is hát a második csoport: azoké, akik simán csak nem szeretnek mozogni. Nincs mögötte filozófia. Egyszerűen csak lusták. Be is vallják, nekik ez rossz, ők ezt nem bírják. Fáj. Nehéz. Fárasztó. Minek. Faszság. Büszkén dobban a szívünk a Himnusznál, de attól még az ott egy hülye, úszna napi 18 kilométert a faszom. Elismerem, meg minden, de tuti nem százas. Ők azok, akik inkább nem esznek. Rosszabb esetben esznek is. Legrosszabb esetben csak esznek.

Alapvető attitűdjükkel megpróbálva átöblíteni magamat elkezdtem megfigyelni, miként reagálok azoktól a pillanatoktól kezdve, amikor edzés közben a dolgok kezdenek nehézzé, kellemetlenné és fájdalmassá válni. Jó-jó, lehet mondani, hogy én eleve nem vagyok normális, amiért olyan sportot választottam, ami maga a szenvedés – időnként a szó legszorosabb értelmében vett haláltusa, erről később –, de a freediving nem csupán a levegő visszatartásából áll. A fittség, állóképesség, izomerő, rugalmasság, robbanékonyság és lazaság nem olyan fogalmak, amiket felesleges öt percedben kibarkochbázol magadnak és már rendelkezel is velük. Ettől függetlenül szükség van rájuk, így meg kell őket szerezni. Sok-sok hosszú, olykor felettébb monoton pályán végigvergődni IDDQD nélkül. Fogy az armor, úgy érzed, esik a health, és minden levelen meg kell küzdeni a leggecibb főellenséggel: saját magunkkal. És ez benne a szép.

Mert higgyétek el, jó dolog ez. Olyan plusz a mindennapokban, aminek talajába nem enged gyökeret frusztráltság vagy stressz. Ha enged is, nehezen. És ez az a pont, ahol eszedbe jut az átkozott Nicholas Cage az Angyalok városából. Ha fáj, attól érzed igazán, hogy élsz. Ha sosem fáj semmi, akkor mihez képest értékeled a kellemeset?

Magad helyett mindig csak másokkal küzdesz? Ki vagy te, ha a másokkal való relációidból próbálsz visszakövetkeztetni saját magadra? Tényleg ez az önismeret legjobb módja? Szokták mondani, hogy aki nem verekedett, az nem is igazán férfi. Tessék, ott a Harcosok klubja (igen, ültem eleget az öveg ezen oldalán, és amikor értelmét látom, ülök most is). Én ezt kibővítve azt mondanám: ha pedig saját magaddal nem küzdöttél még, ha magad ellen nem győztél, akkor még élni sem éltél. Ettől vagyunk mi emberek. Ettől tudunk fejlődni. Nem adjuk fel fejben, nem adjuk fel testben, nem adjuk fel lélekben. Messzire kanyarodtam, csinálhatom az Y-t.

Most nem arról van szó, hogy miért jó a mazochistának (mert neki ami jó, az jó, ami meg rossz, az nagyon jó…). Nem a szenvedésről van szó. A célról van szó. Egyébként sem a cél a lényeg, ugye, hanem az odáig vezető út. Pontosan. Így a legjobb cél maga az út, és így a sportolást sem kell mérhető eredmények eléréséhez kötni. Sokszor önmagában győzelem, ha nekiáll az ember. Sőt, az a legnagyobb győzelem. Tévézés helyett egy órát.

A jó kurva anyámat, azt. Ha tudnám, milyen fárasztó napotok volt, egész nap ülni az irodában és blogokat olvasgatni, meg ilyenek. Menjek én a faszba. Te pedig inkább igyál valamit, aztán vár a kanapé.

Na, én mentem a faszba.

Akárhol legyen is, futva közelítem.

BESZÍV

KIFÚJ

Régóta játszadozom a blogírás gondolatával. Pont, mióta az előzőt befejeztem.

Akik azt nem szerették, azok ezt se fogják. Fix.

Akik viszont azt valami miatt szerették, azok ezt nem amiatt fogják, vagy nem fogják, feltéve, hogy az a valami, ami miatt a másikat szerették, nem a témája volt. Csak mert ennek nem az lesz. Itthon vagyok ugyanis, és maradni is szándékozom. Ha nem is gyorsan, de ezt legalább tisztáztuk.

Akkor viszont mi? A freediving, hát persze. Szakmainak látszó blogot fogtok olvasni az én szűrőmmel szűrve. Felcsap a forró gőz, pukkan a mosogatótálca. Anyád megfőzte, úgyhogy addig fel nem állsz. Érdekes lesz, megígérem, még az átlag alatti ember számára is. Nem rád célzom, hanem a többiekre. Ha nem lenne érdekes, nem írnám. Lenne jobb dolgom is, főleg, hogy még mindig nem fizetnek érte.

Ahogy láthatjátok, a blogszolgáltató személyében változás állt be. 30-asról 20-asra váltottam, és ha a számot nem is, a stílusjegyeket azért hordozom. De ez feltételezi, hogy ezentúl is közösen siklunk át olyan problémák felett, mint a „blogszolgáltató személyének” totális képzavara. Ez egy szerver, hülye. Nem Arnold meg a hüvelykujj.

Viszont az van, hogy mivel nagyobb medencében játszunk, másokat is be kell engednünk a vízbe, sőt, a nézőtérre is. Lesznek, akik a létrán csimpaszkodva simán belehugyoznak majd, úgyhogy lesz új szabálykönyv is, meg jó sok klór, mielőtt belemegy a szánkba-orrunkba, vagy nyelünk belőle. Vízeresztés nem lesz. Majd öntisztulunk, mint a jól beállt akvárium.

Mert biztos megjelennek majd a nem barátaim, a nyelvtannácik, és mindennemű blog.hu-s pórnép, akiket ezúttal köszöntök, szervusztok. Ez a blog nem a minden frusztrációját a neten névtelenül bolyongva kiélő csicskák játszótere lesz. Erre a játszótérre csak az járjon ugatni, akinek kisgazdája egyik kezében póráz, a másikra meg még a bejáratnál felhúzták a nejlonzacsit. Nem szarsz össze mindent csak azért, mert kutyául érzed magadat. Okos. Ül.

Van még néhány hasznos tudnivaló mára (pedig már az iskolában is utáltuk azt a tanárt, aki a nyári szünet utáni első napon tanítani akart). Úgy látszik, sem náluk, sem az előbb említett netes orkoknál nem vagyok jobb. Frusztrációt szállítok bőven. Viszont legalább nemcsak elsőzöm meg ösztönből fikázok, hanem megpróbálok valamiről írni is, adni dolgokat, amik esetleg némi érdeklődésre tarthatnak számot. Utóbbiaktól tehát ezzel, előbbiektől pedig azzal határolódnék el, hogy nem tanítani jöttem. Együtt tanulni jöttem.

Azokról a lelki táplálékokról fogok írni, amiket az önismeret felé vezető úton-útszélen találok, és amelyekről egyben feltételezem, hogy mások számára is finom falatok lehetnek a mindennapok szüntelen szarrágása közepette. (Láttam múltkor a National Geographic Taboo-jában egy csávót, aki elütött állatokat szedett össze, főzött meg és fogyasztott el jóízűen – csak eszembe jutott előző, egyébként szépnek és költőinek szánt mondatomról). Higítatlan temperacsíkkal húzom alá, hogy maga a freediving csupán egy médium, amin keresztül próbálom megtalálni magamat. Mások nyilván más valamiben találják meg ezt a médiumszerepet. Amit tehát leírok, nem feltétlenül közérdekű és közérdeklődésre számot tartó, viszont érdekes analógiákra mutathat rá.

Egyébként meg hülye, aki nem szabadtüdőzik.

Ha régebben olvastál, a stílussal már tisztában vagy. Lesznek szubkulturális utalások, lesznek bennfentes poénok, lesz, amit lehet, hogy csak egy valaki ért. Lehet, hogy az az egy valaki én leszek. Igen. Mert bár nem énblog, mégis csak én írom, elsősorban magamnak. Sőt lehet, hogy néha én sem fogom érteni, és épp ezért írom le. Sőt#2 lehet, hogy ellent fog mondani egyik poszt a másiknak. Keresem a válaszokat, és nem feltétlenül bukkanok rá rögtön a jóra. Majd ti segítetek, ha nem vagytok rosszfejek.

Szeretek írni, és mivel hivatásszerűen most épp nem teszem, már nagyon böfögtetett. Amit viszont írok, nem mindig freediving. Oda csak koncentrálódik. Azt írom, ami feljön, és épp nincs kedvem visszanyelni. Politika persze nem nagyon, de néha napján még az is kicsúszik. A lényeg, hogy mindig megtörlöm a számat, öblítek, pökök, és a PH miatt dobok egy cukormentes Norbit.

És akkor ezt is tisztázzuk, ha már helyben vagyunk: nem más hajtott haza a blogspot.com-ról mint a félelem Szalai Annamária könnyen fogyasztható, de külföldi márkajelzésű tartalomra kivetett internetes csipszadójától… Dehogyis, faszság. Nem ez.  A haza szolgálata! Mert idegen szervert nem szolgálunk, isten (vagy Isten, még mielőtt) engem úgy segéljen! Ha lesz rá igény vagy a túlélést az segíti, kiragasztok a blogra egy kis Nagymagyarország matricát is, mert meggyőződésem, ennyi elég lett volna az MTV-s kocsikra is annak idején. Se több, se kevesebb. Aki magyar, velünk van! Anyukám mondaná, hogy ilyeneket ne írjak, de üzenem apukámnak, mondja meg anyukámnak, hogy nyugi szívem, akik értik a viccet, azok valószínűleg a gyereket is értik, akik meg nem, azoknak épp elég összetettek a mondatai ahhoz, hogy ne tudja egyszerű érzéseikben megbántani őket.

És akkor zárásként még elmondanám – eddig úgyis csak három diák csuklott össze, ha jól látom –, hogy szerintem ezotériáról lehet beszélni úgy is, ha közben a szemünk előtt ellebegő babakék-babarózsaszín szüzeket a lehető legnyugodtabban lekurvázzuk, ahogy lehet értelmes ember az is, aki a nyomatékosság vagy csupán saját szórakoztatása céljából időnként csúnyán beszél, ne adj isten (Isten) káromkodik.

Mert nem csak a finomlelkűeké a jóga; mert nem csak az ájtatosaké a vallás; mert nem attól lesz valaki bunkó, hogy szórakoztatónak találja a ValóVilágot; mert nem attól lesz üres az élete, hogy szereti az X-faktort; mert attól senki nem lesz ostobább, ha nem fejezi be az egyetemet; és mert nemcsak abból lehet sportoló (noch dazu freediver), aki soha egy szál cigit nem szívott el.

Amióta az underground mainstream, azóta úgysincs miről beszélni.

Szevasztok.

BESZÍV